Épp egy olyan könyvet olvasok, ahol a főszereplőnek teljesítenie kell a gyermekkori álomlistáját, amin az is szerepel, hogy örökké barátok maradni az akkori legjobb barátnőjével, csakhogy kb 16 éves korukban (nem vesztek össze), de eltávolodtak egymástól, mert az egyikről kiderült valami, amihez a másiknak nem volt bátorsága, hogy támogassa. Szent ég, velem majd' ugyanez volt...
Viszont a könyvünk főszereplője majdnem 20 év után felkeresi a volt barátnőjét, és hip-hop kibékülnek... vajon ez tényleg ilyen egyszerű? Nem bírom elhinni, egy rég tönkrement barátság helyrehozható évek múltán? Hm~
A napokban sokat nézegetem a régi képeim, és annyira örülök, hogy megmentettem a régi gépem merevlemezét, így megvannak azok a képek. Ahogy azokat nézem, már nem szomorodom el, boldog vagyok, hogy valaha volt ő nekem, és bánt, hogy vége lett. Sajnálom, igazán. Elhagytalak, és észre sem vettem.
Hiányzik a sok séta a fák alatt, a városközpontban, a szökőkútnál. Hiányzik a tujákkal borított bejárat. Hiányzik a park, ahova évről-évre visszajártunk, és legutóbb is azt mondtam, hogy majd visszatérek. A borostyánnal borított kerítés, amiről mindig eszünkbe jutott ugyanaz a történet egy filmről, a házhely, mely mellett mindig elsétáltunk, és viccelődve megjegyeztük, hogy egyszer majd megvesszük. A strand, amit mindig csak kívülről szemléltünk... Vissza akarok menni a zöld szobába.
Ez is egy vicces kis megjegyzésünk volt anno a zöld szobáról.
Mondd, ezt a hibát mivel lehetne helyrehozni? Helyre lehet egyáltalán? Ajj, úgy sajnálom, hogy mind a ketten félre értettük egymást, és nem mondtuk ki kerek perec a dolgokat. *sigh*
Vajon ha már akkor tudtam volna, más vége lett volna? Megváltoztathattam volna ezt az egészet? Minden örökké-nek vége szakad egyszer?
Nekem még mindig hiányzol~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése