Ezen a blogon nem igazán látszik, de nagyon szeretem a cicámat. 13 évet, azaz több, mint az életem felét éltem vele. A legjobb barátom, vele aludtam, vele keltem. Amikor ettem, az ölembe ült, amikor végeztem, ő is evett. Amikor fürdeni mentem, vagy velem jött a fürdőbe, vagy az ajtóban csücsülve várt. Mindig. Amikor hazajöttem, futott elém, és amikor elmentem itthonról, mindig kapott egy búcsú simit. Ha szomorú voltam tuti, hogy mellettem dorombolt, ha olvasni mentem, befeküdt mellém, és együtt relaxáltunk. Ha kötni tanultam, játszott a kötőtűmmel, ha meg tanultam? Befeküdt a könyv vagy füzet közepére.
Lassan két hónapja, hogy elment, és nekem örökre hiányozni fog.
Nehéz elhinni, hogy soha többé nem érinthetem meg a nóziját és nem érezhetem a cicaillatát, és nem fog várni rám sehol, és nem fog többé nekem dorombolni.
Már úgy érzem, mintha csak álmodtam volna, hogy ő létezett.
Ez a tündéri kis teremtés... Nekem ő nem csak egy cica, hanem a legjobb barátom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése